2016. okt 27.

Fel, Fel, Felhők!

írta: fenyes
Fel, Fel, Felhők!

Valamikor még a nyár elején készítettem ezeket a felhőket egy koncertre az A38 Hajóra. Alig várom, hogy költözzünk, és berendezhessem a gyerekszobát. Biztos vagyok benne, hogy pár felhőnek ott is helyet fogok találni :)

12064082_10208330282638893_1811720653_n.jpg 

Az alap egy lampion, erre ragasztottam rá a vattát.

12165677_10208330281958876_582855430_n.jpg

A fotón még ragasztópisztoly szerepel, ez némi használat után kifogyott. Ekkor váltottam papír ragasztóra (stift). Aztán ez is elfogyott. Az éjszaka közepén - mikor máskor - ragasztó nélkül azon gondolkodtam, mivel tudnám helyettesíteni, hogy ha már elkezdtem, be is tudjam fejezni. Ekkor jött az Isteni Szikra....

CSIRIZ :)

A recept - ami nekem bejött:

2 dl víz, 3 púpozott teáskanál liszt.

Az elkészítés a következő: 1.5 dl vizet egy kis lábosban elkezdek melegíteni. A maradék fél dl vízben elkeverem egyenként a három kanálka lisztet, és a kb. 60 fokra felmelegedett vízhez öntöm. Folyamatos keverés közben addig főzöm, amíg be nem sűrűsödik, és opálossá nem válik. Kész is. Ezután lefedem, és hagyom langyosra hűlni. Időnként megkeverem, ellenőrzöm a sűrűségét. (forrás: http://www.kezmuvessegek.eoldal.hu/cikkek/otletek/papirmase/)

Ecsettel felkentem a csirizt, rányomkodtam a vattát, és reménykedtem. Hajlakkal még rá-rá segítettem a ragasztásra.

12218251_10206947858608918_857848065_o.jpg

12211224_10206947862649019_1121344854_o.jpg

Azt kell mondanom, elég frankók lettek :) Világítás gyanánt led szalag került bele (ez volt itthon, viszont a karácsonyfaizzós opciót is ajánlom). A nagy középső lampionhoz aztán hozzáragasztottam a kisebbeket, hogy teljes legyen a felhő hatás:

12165905_562666363881516_1943324154_n.jpg

12167313_562666700548149_2057186507_n_1.jpg

12025443_562666370548182_913613257_n.jpg

_mg_2433.jpg

MGI

Facebook itt, Videók itt.

 

Szólj hozzá